ClickCease Tetőjavítás azonnal - Budapest - XIX. kerület Kispest - Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel

Tetőjavítás azonnal

Tetőjavítás azonnal Budapest

Tetőjavítás azonnal Budapest

Tetőjavítás azonnal Budapest XIX. kerület Kispest

Tetőjavítás azonnal Budapest XIX. kerület Kispest

A cserepeslemezről tudni kell, hogy felhasználhatósága igen gazdag – nem csak széles színskálából lehet választani, de mintázatok tekintetében is eltérnek egymástól. Éppen ezért választják sokszor műemlékek felújításánál is, hiszen tökéletesen idomul az épület homlokzatához és környezetéhez. Lehet modern, fiatalos, komoly megjelenésű és történelmi hangulatú – igények szerint alakítható.

Természetesen másodrangú a kinézet, de ha a tetőfedést cserepeslemezzel kívánja megvalósítani, akkor a szerkezeti tulajdonságokban sem fog csalódni.

Egy jól kivitelezett cserepeslemezes tető tartós, lényegében akár az épület teljes élettartamának végéig is elállhat – 40 – 50 évig. Jól ellenáll a természet erőinek – szélnek, hónak, UV sugárzásnak. Karbantartási igénye ebből kifolyólag igen csekély. Megjelenését tekintve a színe természetesen idővel megfakulhat, de alapvető szerepét továbbra is tökéletesen betölti.

A cserepeslemezről fontos tudni, hogy nem éghető, A1 tűzvédelmi osztályba tartozik, emellett pedig tökéletes a vízszigetelő képessége.

A tetőfedés cserepeslemezzel ráadásul más technológiákhoz viszonyítva igen gyorsan, könnyen kivitelezhető, akár közvetlenül a palára is felszerelhető. Ennek legfőbb oka, hogy a hagyományos cserépnek mindössze tizedét teszi ki a súlya (körülbelül 5kg/fm). Ez nem csak a gazdaságos szállítását teszi lehetővé, de dolgozni is könnyebb vele. Alakíthatósága szintén a jó tulajdonságai közé sorolható.

Hátrányaként emlegetik, azonban könnyen orvosolható a cserepestető „zajossága”, valamint a jó hővezető képessége miatt kialakuló nyári magas belső hőmérsékleti problémák. A megoldás a szakszerűen kivitelezett, minőségi szigetelés. Ezzel nem csak minimálisra csökkenthető vagy teljesen megszüntethető az esőcseppek okozta zaj, de a belső hőmérséklet is állandó optimális szinten tartható.
Vállalkozásunk több, mint 10 éve áll az Önök szolgálatában Magyarországon és a szomszédos országokban.
Áraink maximálisan versenyképesek, aminek köszönhetően egyik piacvezető tetőfedő csapatként vagyunk jelen.
Hívjon minket, az alábbi szolgáltatásokat vállaljuk:
Tetőfedés, Bádogos munkák, Tető felújítás, Szigetelés, Javítás, Tető karbantartás, Ereszcsatorna tisztítás

Bokros Mihály tetőfedő

+36205617790
Tetőjavítás azonnal